A klímaváltozás valósága: összeomlás a láthatáron?

klímaváltozás valósága

Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató és a Deep Adaptation magyarországi képviselője, valamint Tiger Endre a klímaváltozásról és annak társadalmi-gazdasági következményeiről beszélgettek egy nemrégiben készült videóban, amely komoly aggodalmakat vet fel a jövőnkkel kapcsolatban.

A beszélgetés rávilágított arra, hogy a Magyarországon is egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek, mint az aszályok és a viharkárok, a klímaváltozás egyértelmű jelei. A klímaváltozás gyökere a globális ipari civilizáció működésében rejlik, amely olyan mértékű üvegházhatású gázkibocsátást eredményezett, ami letérítette a Föld éghajlati rendszereit a normális pályáról, és egy „forró föld” felé sodor minket.

Az összeomlás fogalma és a véges növekedés illúziója

Balázs hangsúlyozta, hogy az „összeomlás” nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amiben már benne élünk. A modern életünk, amit „normálisnak” gondolunk, belátható időn belül megszűnhet. Ennek fő oka, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón nem létezhet végtelen gazdasági növekedés. A globális GDP évi 3%-os növekedése például azt jelentené, hogy a világgazdaság mérete 23 éven belül megduplázódna, amihez az ipari forradalom kezdete óta felhasznált anyag- és energiamennyiségre lenne szükség – ez fenntarthatatlan. Sokan úgy vélik, hogy egy olyan léptékű globális pénzügyi és gazdasági válság is küszöbön áll, amely az 1930-as évek eleji nagy gazdasági világválsághoz mérhető.

Mitigáció és adaptáció: kiegészítő stratégiák

A klímaváltozás elleni küzdelemben két fő stratégia létezik: a mitigáció (enyhítés), amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célozza, és az adaptáció (alkalmazkodás), amely a változó körülményekhez való alkalmazkodást jelenti. A szakértők szerint ez a két megközelítés nem ellentétes, hanem kiegészíti egymást. Az ENSZ főtitkára szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordított erőforrások legalább felét az adaptációra kellene fordítani, és várhatóan a 2020-as évek közepére a hangsúly a mitigációról az adaptációra tevődik át.

A növekedés kényszere és a „technooptimizmus” illúziója

A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a globális ipar és a fogyasztói társadalom a növekedésre van beállítva, és ezen nehéz változtatni. A „technooptimizmus”, azaz az a hit, hogy a technológiai megoldások majd kihúznak minket a bajból, valójában a tagadás egyik formája. A problémákat nem lehet azon a szinten megoldani, ahol keletkeztek – a technológiai rendszerünk hozta létre ezeket a kihívásokat, és ugyanabban a struktúrában gondolkodva nehéz érdemi megoldást találni.

Várható változások a mindennapi életben

A klímaváltozás a fejlett világ országait érinti majd a leginkább. A legszembetűnőbb jelenség a szűkösség lesz: bizonyos termékek egyre ritkábban lesznek elérhetők, vagy megfizethetetlen áron. Különösen sérülékeny pontok a vízellátás, az élelmiszerellátás és az energiaellátás. Az ENSZ jelentése szerint 2030-ra az emberiség globális édesvíz igénye 40%-kal fogja meghaladni az elérhető készleteket. Az áramszünetek és az energiaellátási problémák is egyre gyakoribbá és hosszabbá válhatnak. A „just in time” ellátási rendszer, amely nem képez készleteket, óriási törékenységet jelent.

Alkalmazkodás egyéni és közösségi szinten

Globális szinten nincs illúzió az érdemi elmozdulásra a felkészülés vagy alkalmazkodás irányába. Azonban minél alacsonyabb szintre megyünk, annál nagyobb a valószínűsége és lehetősége annak, hogy az egyének, közösségek vagy szervezetek felkészüljenek a változásokra. Az első lépés a valóság megismerése és elfogadása. A Kassandra program keretében egy integrált vészhelyzeti útmutatót dolgoznak ki, amely segíti az embereket a természeti katasztrófákra vagy áramszünetekre való felkészülésben. Fontosnak tartják az ifjúsági alkalmazkodási programokat is, mivel az igazi kihívások a gyerekek és unokák korosztályára várnak. Végezetül, az idő a legértékesebb erőforrásunk, amellyel helyesen kell gazdálkodnunk.